Rólam – bölcsészlélek mérnöki precizitással.
Két diplomám van – az egyik mérnöki, a másik bölcsész. Igen, ez azt jelenti, hogy képes vagyok egyszerre kiszámítani egy híd statikai terhelését és közben figyelembe venni az ott dolgozók pszichológiai terhelését. Éveken át nagy cégeknél dolgoztam vezetőként, ahol megtanultam határidőkkel zsonglőrködni, három nyelven egyszerre e-mailezni, és nyugodt arccal bólogatni, miközben a lelkem belül már egy függőágyban szunyókált. Hosszú évekig napi 12 órában problémákat oldottam meg – amiket néha egy másik csapat előző nap hozott létre.
Aztán jött a felismerés: változtatni akarok.
Szerencsére mindig is ott motoszkált bennem a művészlélek – amit sokszor a táblázataim szimmetriájával, a cellák színeivel elégítettem ki. Kamaszkorom óta foglalkoztat a fotózás (már akkor is minden családi programról volt egy csomó életlen képem), emellett festettem, agyagoztam/korongoztam, vagyis amit lehetett, összekentem. Végül a fényképezőgép mellett tettem le a voksot és fotózás nem hobbi, hanem újrakezdés, hivatás/elhivatás és terápia lett abban az értelemben, hogy minden művészet és önkifejezési forma jót tesz a mentálhigiénének.
Ma már nem céges stratégiákat gyártok, hanem pillanatokat vadászok. Olyanokat, amelyekben van valami különös: egy csipetnyi őszinteség, egy szélfútta hajtincs, vagy épp egy mosoly, ami nem próbál tökéletes lenni – de pont ettől az.
Hiszek abban, hogy a fotózás nem csupán kattintgatás, hanem világnézet. Én pedig azóta látom igazán a világot, amióta a fotóimmal keresem benne a szépet, a harmóniát – és néha a finom káoszt is, amitől élő és emberi minden kép.
Ha olyan fotóst keresel, aki nemcsak jól exponál, de közben még megnyugtatja a násznépet, nem hagyja, hogy a menyasszony rálépjen a fátylára, lecsillapítja a kutyát, észrevétlenül elrejti a háttérben maradt szatyrot, eltüntetni a tokát, kisimítja az idegeket, még a legvadabb gyereket is rábírja, hogy egy pillanatra abbahagyja a rohangálást, aki egyszerre kattint, dicsér, tükröt tart, ruhát igazít, aki egyszerre precíz, laza, emberi és egy kicsit művészlelkű akkor jó hír: megtaláltál.
Köszönöm, hogy elolvastad, Zoli
Ez itt én és a stúdióm:
